„Minden lehetséges, amit közösen, szívvel-lélekkel akarunk.”
Az óvodai csoportunkba elsősorban a főváros XIV. kerületéből és annak vonzáskörzetéből, valamint szülői kérésre – a szabad óvodaválasztási jogot figyelembe véve – más kerületekből is kerülnek hozzánk gyermekek.
Óvodásaink a Fővárosi Tanulási Képességeket Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság javaslata alapján nyernek felvételt. Az óvodai csoportunk gyermeklétszáma a mindenkori áthelyezés függvénye és ennek megfelelően folyamatosan változik az év folyamán. Az óvodai csoportban folyó pedagógiai munka tartalmát – így a helyi nevelési programunkat is – alapvetően meghatározza, hogy enyhe fokban értelmileg sérült gyermekeket nevelünk, valamint integráltan középsúlyos értelmileg akadályozott és autista gyermekeket is. Óvodásaink többsége – tankötelezetté váláskor – iskolai tanulmányaikat az intézményünk első osztályában kezdik meg. A gyermekeknek így a megismert, megszokott, biztonságot adó környezetben van biztosítva további harmonikus fejlődése.
Jelentkezés a fejlesztésre
A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező.