Óvodánk három épületben (Vonás utca, Esze Tamás utca, Corvin kőrút) Kispest nyugodt, csöndes, műemlékvédelmi részén, az építészetével és zöldövezeti jellegével egyedi stílust képviselő Wekerle telepen működik. Ebből fakadóan az óvodai élet szervezése nagy energiát kíván minden dolgozótól, mert kiszolgáló helyiségeink nagyon hiányosak, illetve nagyon kicsik.
Tiszta levegőjű, szépséget és harmóniát árasztó környezetünk nagyban hozzájárul a kisgyermekek egészséges testi, lelki fejlődéséhez. Játékokkal felszerelt udvaraink, csoportszobáink a változatos mozgásfejlesztést szolgálják, és sokféle tevékenységre, játékra kínálnak lehetőséget, bár ezek folyamatos bővítése illetve pótlása költségvetésből nem biztosított. Esze Tamás utcai és Corvin kőrúti épületünkben tornaterem áll a gyermekek rendelkezésére.
Óvodánkban évek óta kiemelt feladatnak tekintjük az egészséges életmódra nevelést. Ezen belül gondot fordítunk a környezet megszerettetésére, ápolására, védelmére, s mindezek előtt a gyermekek életét kitöltő változatos, spontán és szervezett mozgáslehetőségek biztosítására, ezért szeretnénk, ha a székhelyen is megvalósítható lenne egy tornaszoba kialakítása.
Egészséges környezetben, egészséges életritmus kialakítására, valamint a játék semmivel nem pótolható – örömöt, biztonságot és sokrétű ismeretet rejtő - hatására összpontosítva foglaltuk össze feladatainkat.
Nevelőközösségünk által megfogalmazott fő nevelési céljaink:
- gyermekeink élménygazdag, sokoldalú fejlődésének elősegítése, a mozgás domináns szerepét szem előtt tartva,
- biztonságérzetük erősítése, szociális érésük segítése,
- képességeik, készségeik fejlesztése változatos játéktevékenységek során,
- környezetünk értékeihez való pozitív kötődésük megalapozása.
A nevelő-oktató munkát segítő szolgáltatásaink:
- beszédhibás gyermekeinket szakképzett logopédus segíti a helyes beszéd elsajátításában,>
- a természet szépségeit kirándulás és séták alkalmával ismertetjük meg óvodásainkkal,
- gyermek- és bábszínházi előadásokra való látogatásokkal, helyben szervezett programokkal tesszük színesebbé hétköznapjainkat,
- közösségépítő és a családok bevonását célzó közös együttlétek, ünnepek teszik változatossá mindennapjainkat.
Egyéb szolgáltatásaink:
- gyermekeink számára lehetőség van az úszásoktatásra, az esztétikus mozgáskultúra megismertetését, megalapozását, a néphagyományok őrzését célozza a néptánc foglalkozás,
- a testtartást javító torna, a Vuk torna, a karate, az RSG, a tartáshibák prevencióját, az állóképesség fejlesztését, az edzettség javítását szolgálja,
- óvodásaink fantasztikus matematikai képességfejlesztésben vehetnek részt a sakk oktatás keretében,
- a tanfolyamvezetők az óvodavezetőségével egyeztetve rászorultság esetén ingyenességet, vagy jelentős kedvezményt biztosítanak.
Azt szeretnénk nyújtani, amire minden korszakban, minden gyermeknek szüksége van: szeretetet, biztonságot, testi-lelki törődést.
Jelentkezés a fejlesztésre
A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező.